3

Boldog születésnapot, Kispipi!

Eltelt a hétfő. Nem volt olyan nagy nyakból kitépős sírás, de pityergés igen. Mondjuk ezt is meg is tudom érteni. próbáltam pozitív jeleket küldeni felé, miért is jó ott lenni, nem igazán látszott, hogy sikerült. Igaz  sokszor vagyok úgy vele, hogy azt hiszem nem jutott el hozzá amit mondtam, aztán egyszer csak mégis megjegyzi vagy megteszi.Aranyos párbeszéd volt. Hüppögve ül a sámlin és néz rám:

- nem akarok oviba menni.

- és miértr nem?

- mert, mert, mert, mert (mostanában ha nagyon akar valamit mondani sokáig egy szót ismételget) - majd szünet - nem kék a kerítés.

De azért mentünk. Reméljük tavasszal lefestik valamilyen színűre. A délután se volt vidám. Keveset aludt. Mire elszunyókált ébresztették is. Mi tudjuk már itthon, hogy ilyenkor semmi se jó, semmi se megy általa. Itthon is nehéz volt helyre billenteni a buksiját, de estére egyenesbe jöttünk.

Kedd reggel ha nem is dudorászva, de mondhatjuk, egy átlagos kedvvel mentünk oviba. Hát délután mikor siettünk érte volt aztán meglepetés. Ki nem akart jönni és még maradni szeretett volna. Így mi gyorsan elmentünk vásárolni, 5-re mentünk érte. Azt hiszem ez a másfél óra alvásnak tudható be. No meg a barátoknak. 2 lánnyal már barátkozik, aranyos volt búcsúzott is tőlük.

Kíváncsi vagyok a mai napra. Minden nap meglepetés.Nagyon várom.

Holnap indul az én hetem. Már most tudjuk Párommal, hogy irdatlan sírás lesz belőle. Hogy miből is? Hát a hétvégén hozzám van nőve. Mami így, mami úgy.  Lelkemet már most erősítem, de tudom, hogy én is zokogva jövök el, mégha a tapasztalat azt is mutatja, hogy 10 perc múlva semmi baja nem lesz.

Az eddigi negatívumok amit az ovi hoz magával:

• szavak: idióta

megoldás: megkérdezzük, hogy tudja - e mit jelent, és ha nem tudja megmagyarázni, megkérjük, hogy ne is használja.

• stressz az elválás miatt: szájrágás

megoldás: veszek szőlőzsírt, hogy használja. Addig míg nincs meg, csak rászólni tudok (bár nem látom mikor rágja), hogy ne tegye mert nem szép és fájni fog ha eszik, hozzá ér valami.

Megint van  mit írni. Igaz eddig is bőséggel jókedvvel akadt, de valahogy se idő, se kedv, se energia. Jelenleg van mindenből. Na jó ez nem is igaz annyira, de hatalmas esemény a többi között, hogy indult az ovi. Gondoltam ezt ide is leírom, tapasztalatainkat, küzdelmeinket, és e rendszer szépségét, árnyoldalát. Van mit.

Jó...

Nem akarom elkiabálni, de ma volt az első alkalom, mikor Kispipi nem könnyes szemmel lépett be az óvoda ajtaján. Bár éreztem rajta némi feszültséget, de alig, hogy átöltöztettem, már ment is be a szobába. Úgy kellett utánaszólnom, hogy hé, hol a puszim! Olyan gyorsan történt mindez, hogy még a cuccait sem tudtam rendesen elpakolni, pedig eddig az volt a menet, hogy mindent elrakok, és csak utána vezetem be a Pöttömöt. Mint a kézigránátnál. Bedobom, aztán futás.

Beszéltem az óvodavezetővel is, honlap ügyben. Úgy néz ki, mostantól én csinálom, és itt a freeblogon helyeztem el. A régi oldal siralmas, és aki csinálta, nem foglalkozik már vele. Erről régebben írtam.

Kell találnom valami elfoglaltságot. Ez az első olyan szabadhetem, amikor nem sétálunk, játszótérre megyünk. Itthon ülök. A hét elején már kitakarítottam a lakást, minden nap megfőztem a vacsorát, mostam, vasaltam, és próbálom rendben tartani a kócerájt. Bár már találtam szerda, és péntek délelőttre valamit, de tegnap egész egyszerűen elfelejtettem, illetve nem azon járt az eszem, holnap meg Kispipit hozom el előbb az óvodából, mert a délutános óvónő beteg, és kivett egy napot.

Majdnem

Majdnem rendben ment minden. Reggel elsétáltunk az óvodába Kispipivel. Két kézzel ölelte azt a hosszú kutyát, amit Eperke varrt neki pár napja. Csendben cseverésztünk, én pedig minden idegszálammal rá voltam hangolva, hogy ha jön a sírás, vigasztaljam. De nem jött. Bár egy kis szomorúság volt a szemében, de mikor bementünk az öltözőbe, csendben leült a szekrénykéje elé, és hagyta, hogy levegyem a cipőjét. Közben odajött az óvónő is. Kedvesen beszélt, megsimogatta a fejét. Már majdnem megkönnyebbültem, hogy nem lesz ma itt szívfacsarodás. Aztán jött egy kisfiú az apjával. Már nagyobb gyerek. Én csak a saját lányommal törődöm, a többi gyereket le.arom. A kurva kölök viszont jó hangosan elkezdte kérdezni az apjától: miért sír a kislány? Azt hittem, beborítom a szekrényébe a kis szemétládát, mert mire másodszor is jó hangosan elhangzott a kérdés, Pöttöm már zokogott a nyakamban. Olyan gyilkosan néztem az átkozott kölyökre, ahogy csak kitelik tőlem, közben megpróbáltam folytatni Kispipi öltöztetését. Pár könnycsepp, és egy "kifújjuk az orromat?" kérdés után, tengernyi világfájdalommal a szemében, de csendben megfogta a kezem, és hagyta, hogy bevezessem a csoportszobába, hóna alatt a hosszú kutyával. Az ilyen bunkó kiskölkök meg elmehetnek a ..csába!

Ugyanaz

Második nap is ugyanaz a szenvedés volt Kispipit óvodába vinni, mint tegnap.
Bár igyekezett megnyugtatni az óvónő, hogy tegnap is kb. 5 percig tartott a hisztéria, meg néha, ha eszébe jutottam, volt egy kis hüppögés. A lényeg a határozottság. Pikk-pakk átöltöztetni, puszi, ölelés, aztán be vele. De nem könnyű határozottnak lenni, mikor látom a lányom könnyes szemeit. Nagyon nem. Minden nap egy kicsit összetörök, ha arra gondolok, hogy ott kell hagynom sírva, egyedül. S ilyenkor csak az jut eszembe, milyen apa vagyok én? Tegnap az egyik kislány anyukája is mondta, róla úgy kellett lefeszíteni a gyerekét, aztán egy hét múlva már mosolyogva mentek óvodába. Ha ez velünk is így lesz, baromi nehéz hetem lesz.
Múlt héten csütörtökön, és pénteken Eperke vitte beszoktatni. Arról volt szó, hogy Kispipi ott ebédel, aztán jöhet haza. S mi voltunk a legjobban meglepve, hogy bent akart maradni, ott aludni a többiekkel. De akkor most mi változott? Rájött, hogy mostantól mindig így lesz? Nehéz. Nagyon nehéz.

Záporeső

Férfiasan bevallom, sírtam, mikor otthagytam Kispipit az óvodában. De csak azért, mert ő is ezt tette. Az óvónőnek úgy kellett leszakítania a lányomat a nyakamból. Biztos másnak is vannak ilyen tapasztalatai, de nem tudom, hogy lehet azt száraz szemmel elviselni, mikor azt látja az ember, hogy a bömbölő három évest az óvónő egyik kézzel próbálja visszatartani, a másik kezével pedig húzza be az ajtót. Én meg úgy viharzottam ki az épületből, mint akit kergetnek. Aztán a kapun túljutva tört elő a záporeső a szemeimből. Az sem segít, hogy tudom milyen érzés ottmaradni az óvodában, egy idegen helyen, idegenek közt. Még emlékszem rá. S most apaként is nagyon nehéz. Mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből.
Alighanem én vagyok a legbénább apuka.

Hát meg volt a szülői. Kézen fogva mentünk Párommal, szerintem mindkettőnket zabszem pozitív érzéssel odalent. Kicsit tébláboltunk, rakosgattuk magunkat, aztán gyorsan beljebb mentünk az előtérből a csoport szobába, ahol már nagyon kedvesen vártak minket, összetolták a mini asztalokat hosszába, odakészítették a mini székeket mellé. A muris az egészben, hogy leülni még le lehet, na de felállni???

A lényeg. Mindenki bemutatkozott, ki - kinek az anyukája (már egyre sem emlékszem), kis-közép-nagy csoportos. Ki az óvonéni, hogy hívják (a tavalyi bácsi helyett új néni jött), mekkora legyen a csoport pénz havonta, új SZMK tagokat kell választani, mert akik tavaly voltak, azok már iskolások és persze változtassunk, mert mindegyik csoportból egynek kell lennie. (Megjegyzem, hogy naná a hülye fejemmel már megint karitatívoskodom és a kiscsoportosoknak én lettem. Még nem csináltam semmit. Vajon mit kell?)

Röviden ennyi. Aztán beszélgettünk személyesen is egy kicsit a nénikkel (tuti fiatalabb és velem egyidősek, olyan fura nénizni őket. Még nem  tudom kezelni, hol nénizem, hol magázom, hol tegezem. Helyszíntől és körülöttünk lévő személyektől függően).

Amúgy az eddig kiadott összegek:

• csoport pénz decemberig 2000.-
• használati díj (adnak ovis zsákot, torna zsákot, váltó ruha zsákot, paplan huzatot): 600.- egy évre
• ebéd pénz szeptember 27 - október 31.-ig 7150.-

Szeptember 27-én kezdődik a beszoktatás. Jaj nagyon várom már. Kíváncsi leszek, hogy viseli Bogyó az egész elválás dolgot. Mert ugye mondogatta ő már, hogy "Ide fogok járni!", meg "Én már ovis vagyok!",de azért ez nem csak egy napról szól, meg akkor megyek,  mikor én akarok. Hanem ez lesz az ő "dolgozója". Ezt már néha így is mondja, de hát a dolgok akkor nyerik el végső értelmüket és stabilitásukat, ha már komolyan, minden nap benne vagyunk.

Na hajrá nekünk , hajrá Bogyó. Addig nagyon sok dolgunk van még.

Már megint a műtőben álltam. Naná, hogy ilyenkor jönnek a fontos telefonok. Mikor kiszabadultan  néztem a kijelzőn az ismeretlen számot,párom hívásait.

Kiderűlt, hogy az óvoda hívott minket. Mehet Bogyó oviba. Hát mi ne mondjak nem hogy madarat, de akár vadász repülőt is lehetett volna velem fogatni.

Az üzenet még annyi, hogy ma fél5-kor szülői értekezlet is lesz, vigyünk pénzt is.

" A kutyáját neki fáj!" = A kutyafáját!

Pazzo - tól tanulta...

Önérzet

Kispipit fürdetés után öltöztetem pizsamába a pelenkázón. Mikor kész, kiszólok Eperkének:
- Kész a kiscsaj!
Persze a pöttöm rögtön rákontráz, papagáj módjára:
- Kész a kisdaj!
Mondom neki:
- Te vagy a kiscsaj.
Mire önérzetesen, komoly képpel mondja:
- Nem vagyok kisdaj. Emma vagyok!

Rím

Az első rímfaragvány, esti sétakor 5 óra magasságában, miközben bandukolunk haza péktől, boltból és a vacsorán gondolkodunk pazzoval:

"Gyere papa, arra megyünk,

Borítékot vegyünk."

És húzza kezemet az elágazásnál balra, ahol a papírbolt van és a sok sok boríték, meg a kedves eladó bácsi és felesége a Néni, és biztos megint kapunk matricát. És:

"Gyere papa."

Megy a hajó...

Megy a hajó. Kispipi, és Eperke közös produkciója:

Torta

Megvolt a torta is.

Születésnap

Ma lett két éves Emma.

Boldog születésnapot, Kispipi!

Azért az ember maga nem is gondolná, hogy mennyi minden motoszkál, zajlik odabent a pici buksiban. Bár az elején nem igazán értettem mit is mond, de fél perc alatt mégis csak össze állt a mondat:

- Gordon gőzdobja beleesett a tócsába.

Tudni kell, hogy Thomas and friends mánia - többek közt - van. De hogy mikor is látta utoljára pont ezt a rész, hát pontosan megmondani nem tudnám, de a minimum 3 hét az tuti.

Ilyenkor el is gondolkodom, hogy azért nem is mindegy mit néz a gyermek.

Viszket

Kispipi ül a pelenkázón, és vakargatja a derekát a pelenkánál. Megkérdezem:

-Viszket?

-Ühüm.... Kiveszem a viszekdőt.

Tökéletes

Kispipi nagymamáékkal volt minap egy áruházban. A játék-osztályon meglátott egy nagy, kb. fél méter hosszú kukásautót. Csodálta kicsit, majd levette a polcról, és így szólt:

- Ez tökéletes lesz!

Ének